Higgyünk a Stirlitz sorozat főcímdalának: Az idő soha, soha meg nem áll, / az órák róják szüntelen az útjukat? Vagy mégis megáll az a fránya idő, és beleragad a vádlink a rockandrollba, hiába kacsint ránk Malacpofa? Nincs idő semmire. Szakíts, ha bírsz. Vagy eljött az ideje a szakításnak? Varázslatos, a hétköznapi időn kívüli, nyelvi leleményekben gazdag történetek szerepelnek ebben a kötetben. Csak kapkodjuk a fejünket, de közben mosolygunk. Abszurd, kérlelhetetlenül őszinte, de kuncogtató világ ez. Marina Abramovia naphosszat heverészik pucéron egy loncsos kutya mellett - ennyiből állna a művészet? Lábfetisiszta volt-e Tarantino? Mi a fontos, a késdobáló vagy a célpont? Gizda-e a főúr a debreceni Nagyerdőn, a Merkúr bárban? Mit tanul egy fiktívnév-generáló vagy egy intimitáskoordinátor? Elég-e neki egy OKJ-tanfolyam? Kije is Szabó Magdának Jablonczay Dorina? Harap-e a sámán kutyája? Retusálva van-e Jane Austen képe a tízfontos bankjegyen? Mi lenne, ha menstruálnának a férfiak? Zajlanak-e még hibridkísérletek, hogyaszongya párosodhat-e ember és majom? Hogyan lesz valakiből a főherceg madarásza? Mi a csoda az a démoni társasjáték? És a Man Overboard Situation, azt eszik vagy isszák? Mit keresett Scully a nagy Oroszországban? Mit jelent Antigoné tragikus magánya? A brit tudósok szerint telhet-e az idő visszafelé?Tovább is van, mondjam még? It stood out as exceptional. It was a striking attempt to understand the intent and experience of Marina Abramovia creating a piece. On top of that, the shifts between somewhat disjointed thoughts and clear descriptions and critiques lend an intensity to the physical commitment of the narrator. (Dzanc Books Disquiet Literary Program fiction competition readers report of Marina di San Cresci) I loved the structure of this story, and the richness of the language throughout. Great stuff. (Jonathan Cardew of Marina di San Cresci)